„A mindennapjainkban jelen van az önfegyelem, hiszen legtöbben tervszerűen, hatékonyan és a feladatok között fontossági sorrendet tartva haladunk. Végtelen számú példákkal igazolható, hogy mennyi személyes erőt, megvalósulást rejt az, ha önfegyelemmel irányítjuk életünket. Az ésszerűnek vélt lemondások mind ide sorolhatók: kezdve a felesleges vitáktól, amelyet önfegyelemmel elkerülhetünk, más irányba terelhetünk.
Az esetleges szópárbajban elhallgatni, nem jelenti azt, hogy a „vesztes” oldalra kerültünk. Sőt, aki önfegyelmet gyakorolva, uralva indulatait, képes megőrizni logikus, nyugodt érvelésének tényét, maga válik győztessé. Helyesen gondolkodva a következőkben összegezhető a segítség, amelyet magunknak mondogathatunk egy belső monológban: „Az önmagad igazának tudata, az önmagadba, tudásodba, felkészültségedbe vetett hited, a belső erőd, önuralmad jelenik meg olyankor. Mi az, ami ennél biztosabb lehet, mint az önmagad hitelességének ténye, amelyet tudsz és érzel is. Akkor is, ha meg sem szólalsz egy adott helyzetben. Természetesen higgadtan, valamilyen formában megfogalmazhatod véleményedet esetleg később kicsit, de önfegyelmed, önmagadra való rálátásod nem inog meg, sohasem.”
Tudjuk, hogy van időnk kivárni, amíg a helyes döntés létrejön, amíg a partnerek, munkatársak jobb belátásra jutnak, vagy személyes életünkben elérjük azt, amire a legjobban vágyunk.
Szinten „önmagunkkal” beszéljük meg, önfegyelmet gyakorolunk akkor, amikor megértjük, hogy például a nyaralást későbbre vagy a következő évre halasztva kedvezőbb feltételek mellett valósíthatjuk meg szeretteinkkel. De bármilyen korábban megjelölt cél eléréséhez adunk magunknak több időt, s nem sürgetjük, elégedetlenkedünk a várakozás állapotában.
Ily módon magunkat „tanítgatjuk”, fejlesztjük, s akár olyan ismeretek megszerzésére vállalkozhatunk, amelyek a vágyott irányba, céljainkhoz juttatnak el. Amikor akaratunkkal, önfegyelmünkkel tisztába kerülünk egy esemény alkalmával, azt is megérthetjük, hogy mindennek, amelyet elérünk, elértünk, s az újabb terveknek is ára van.
Nem a pénzben mérhető értékükre gondolok most, amit szükséges megtervezni, hanem arra, amikor a soron következő feladatainkba bele kell számítanunk megannyi tényezőt, amely megjelenik, s a váratlanokat is. Amikor valamiről, vagy valakiről le kell mondanunk, amikor tudatába kerülünk annak, hogy a kockázatosabb lépéseinknek a következménye, az ára is azzal arányos. Mind a nyereség, mind a kedvezőtlenebb megvalósulás irányába. Általában meg kell fizetnünk a tapasztalataink, gyakorlati készségeink megszerzésének, emberi kapcsolataink alakulásának folyamatában jelentkező árakat. A tévedéseknek, hibázásoknak ára van, és szellemi-érzelmi-lelki életünkben jelennek azok meg.
A párkeresési folyamatok mind-mind fontos tanulságokat jelentenek, s a leckéket az érzelmekben, csalódásokban, de a méltó társ megtalálásának folyamataiban is szükséges megszívlelnünk.
Amikor azt halljuk egy esemény kapcsán: „Hajlandó vagy-e megfizetni az árát?” „Hajlandó vagy-e eleget, vagy még annál is többet tenni a dologért? vagy „Éppen nyugodt szívvel veszíted el azt a valamit, amit magadnak szeretnél?” Olyankor a sugalmazó belső vagy külső hangra figyelve, igen fontos felvetés van jelen. Amikor valakinek az egészsége a tét, le tud-e mondani valamiről, ami esetleg megnyugtatja, de ugyanakkor hátrányára van? (Dohányzás, édességek, káros szenvedélyek stb.)”
