„Egész életemben arra törekedtem, hogy minden gondolatommal és cselekedetemmel hiteles legyek.”

Rosalie J. Moon: A nefelejcs virágai

A nefelejcs virágai

A felnőttként életutat, pályát változtató szerző azzal a valóságlátással, élet- és emberismerettel rendelkezik, amelyhez meghatározó lépése volt önismerete, személyiségének fejlődése. Az írónő Újrakezdés című könyvéről tartott előadásainak sikere igazolta: szándéka visszhangra talált az olvasók körében, mert az életre vonatkozóan olyan megoldási módokat, utakat javasolt, amelyekre már sokszor ráléptünk, aztán számtalan oknál fogva nem jártuk végig mégsem azt.


Mindazok a kérdések, amelyek a teljesebb, örömtelibb, boldogabb élet miértjeit és megoldásait tárják fel, megtalálhatók A nefelejcs virágai című írásában. 

A regény főszereplőjének, Liának, sorsa egyben az ember önmagába vetett hitének, akaratának, segítő szándékú, szeretettel és adni tudással rendelkező egyéniségének megnyilvánulásai. A mű ugyanakkor problémákat megoldó, tragédiákat feldolgozó tanítás-regény. A szerelmet, emberi értékeket nagyra értékelő, egyéni hangú írás tanulságai adottak.

 

A nefelejcs virágai című alkotás összegzi azokat a tudatos élethez nélkülözhetetlen lépéseket, amelyeket meg kell tenni ahhoz, hogy felismerjük, megéljük: sorsunkat egyedül mi alakítjuk olyanná, hogy az a mindenkori álmaink szerinti legyen. Az egyéni életutat járva pedig - Liával együtt - ezernyi színűvé, árnyalatúvá válik az életünk.

 

Megrendelem a könyvet


Olvasson bele...

Részlet az Útkeresés című fejezetből

 

„De Rád másként gondolok. Valamiért boldognak akarlak látni és meg vagyok, meg voltam győződve arról, hogy ezt én adhatnám meg Neked. Azért is kerestelek meg, hogy mindezt elmondjam. De a véleményed, a gondolataid felülbírálták az enyéimet, ezeket az érzéseket. Azóta is gondolkodom mindazon, amit hallottam Tőled. Fájdalmas, de igazad van. Nagyon is. Ha az ember lélekben elhagyja a másikat, a párját, akkor nehéz igazi, őszinte érzésekről beszélni másnak, a vágyott személynek. Igen, igen, belátom. Hibázom régóta. A szavaidat hallgatva, átgondolva döbbentem rá: ez így nem folytatható tovább. Az álmot el kell engednem, vissza kell térnem arra az útra, azokhoz az érzésekhez, amiért Hédivel élek már több mint huszonkét éve. Drága Lia! Elengedlek a gondolataimból, ha nem is azonnal. De megpróbálkozom vele. Olyan útra hívtad fel a figyelmemet, amelyet értékelnem kell, hiszen nekem megadatott. Van, aki szeret engem; és én visszatérek.

Követni fogom a sorsodat. Amiben tudok, segítek Neked. Annyit kérek csupán, hogy időnként beszéljünk telefonon. Hadd halljam azt, hogy boldog vagy, elérted, amit akartál. A szívemben megőrzöm a Rólad készült portrét. Az ugye az enyém maradhat? Boldog utat Neked az Életedben! Gellért.”

 

 

Részlet a Portré című fejezetből

 

A házaspár örömmel várta a hétfőn reggel pontban kilenc órakor megérkező Liát. 

- Csakhogy megérkeztél! Előkészítettem a kalapot – vezette be a műteremnek használt szobába őt Hédi.

- Gyere, próbáld fel! Nézzük meg, hogyan áll a legjobban!

- Hadd segítsek a hölgyeknek! – lépett hozzájuk Gellért. Nézzük, milyen szögből éri a fény legelőnyösebben az arcodat, ha ide ülsz a vászon mögötti székre!

Azzal karon fogta, leültette az asszonyt, s óvatosan a fejére helyezte a kalapot. Legalább tíz perc telt el a legjobb póz beállításával. Lia érdeklődéssel figyelte ezt a fokozott türelmet, a részletekre való odafigyelést; önmagának mint modellnek, és a festőnek az alkotás folyamatára való ráhangolódását. Gellért derűs volt és fáradhatatlan, láthatóan élvezte az előkészületeket. 

- No, én magatokra hagylak Benneteket – jelentette be kis idő elteltével Hédi. Édesanyámmal találkozom. Néhány óra múlva visszajövök. Ismerem a folyamatot, tudom, mennyire aprólékos és körültekintő a férjem. Legyen ám mindehhez elég mosolyod és kedved! Különben megsértődik, ezt követően pedig kezdhetitek elölről a beállításokat – tette még hozzá. 

- Nem szép tőled, Hédi, hogy így ijesztgeted Liát. Nézd, milyen jól áll neki a kalap és ez a szín is! Nem lesz itt semmiféle újbóli igazítgatás. A haját pedig, majd én elhelyezem a vállán, úgy ahogyan a legelőnyösebb lesz. 

- Szia, Liácskám! – hamarosan találkozunk – köszönt el Hédi. 

- Gellért, hívj fel kérlek, telefonon, ha a vége felé jártok az első ülésnek, mert akkor indulok haza! Addig még lesz egy óra, mire tényleg be is fejezitek. 

- Most már menj! – fenyítette meg az ecsettel Gellért a nevetve távozó Hédit, akitől egy cuppanós csókkal búcsúzott. Ahogy az ajtó becsapódott, Gellért visszasétált a szobába.

- A kép attól lesz igéző, ha valami olyasmire gondolsz, amire nagyon vágysz. Amit annyira szeretnél, hogy ha megkapnád, úgy éreznéd, Te vagy a legboldogabb az ismerősök körében. Ha sikerül megtalálnod azt a gondolatot, akkor, ha lehet, tartsd észben, ahogy itt ülsz. 

- Mi történik, ha közben elkalandozok? – kérdezte mosolyogva Lia. 

- Azt azonnal látni fogom rajtad és szólok. 

- Nem is képzeltem, hogy a „gondolatokat” rögzíted a vászonra – évődött kicsit a fiatalasszony. 

- Dehogynem. Hiszen tudod, amit gondolsz, annak az érzéstartalma kiül az arcodra. Látszik a szemedben, rajtad. A gondolataid is. Tudod Te ezt, csak most a rajz, azután az ecsetvonások azonnal tetten érnek majd. Bármi lehet a gondolat az életedből, ami derűt, harmóniát jelent számodra. Ha a múltba jutsz, majd az fog látszani, ha a jelenben vagy, akkor itt leszel a „mostban”, vagy amire vágysz, az a jövőt kutató szem- és arckifejezésben jelenik majd meg. Ezen dolgozom. Szólj, ha készen vagy, ha kezdhetjük! 

- Nem feltételeztem, hogy egy általam választott, „rögzített gondolattal” ülök itt néhány óráig. 

- Nem muszáj ezt tenned. Lehet azt is, hogy csak ülsz és figyelsz. Amit látok az arcodon, azt lefestem. A választás a Tiéd. 

- Tudni akarod, hogy melyik elképzelés szerint döntök?

- Nem. Látni fogom rajtad. A boldogságot is, a szomorúságot is, bármit. A szemedben látom meg, arra figyelek. 

- Mennyire vagy jó emberismerő?

- Nincs túl sok barátom. Az én világom egy kicsit más. A szépséghez való vonzódás sokunkban megvan, de a gondok, a hétköznapok teendői elfedik azt. Aki művész, mint én, annak kifinomult érzéke van ebben az irányban. Mindent egy sajátos szemszögből lát. Amolyan szakmai ártalom ez már, amitől nem akarok én sem elszakadni. Persze a valóságban kell élni, alkotni. Nem szabad hazudni a valót. Annak mindig igaznak kell lennie. 

- „az igazat mondd, ne csak a valódit” – szólalt meg Lia. 

- Kit idéztél most? – érdeklődött Gellért. 

- József Attilát, Thomas Mann üdvözlése című versének egy sorát. 

- Szeretem, ahogy azonnal kapcsolódni tudsz ezekhez a látásokhoz a költők eszköztárából. A többletjelentés a festészetben szintén jelen van, csak másként. 

- Persze. Korábban szót ejtettünk ehhez hasonló dolgokról. 

- Igen, emlékszem – erősítette meg Gellért. A kerti partin. Csodálatos voltál akkor is. 

- Kedves vagy, köszönöm – viszonozta a bókot Lia, de valamiért szorongani kezdet. Nem volt tisztában Gellérttel. Régóta ismerték egymást, de mégis. Mindig kedves és udvarias, kicsit kimért volt. De ahányszor kettesben beszélgettek, mindez eltűnt belőle. Azonnal udvarolni kezdett, fesztelen lett. Mintha kicserélték volna. „Talán én biztatom valamivel?” – tűnődött Lia. „Vagy mindenkivel így viselkedik?”

- Hol jársz gondolatban? – szólalt meg rövid hallgatás után Gellért. Komor lett a homlokod, megmerevedtek a vonásaid. Talán bántott valaki?

- Az emberismeretemen töprengtem el egy kicsit. Azon, hogy milyen sokféle jellemvonású általában az ember. Azon, hogy mikor, melyik arcát, tulajdonságát láttatja. Az ugyancsak érdekel, hogy miért

- Óh, kedves lélek- és gondolatkutató! Most a virágnyelvek egyikén szólaltál meg vagy számomra is van valami mondanivalód?

- Nem ismerlek Téged elég jól. Még nem – nevette el magát Lia. Remélte, hogy ezzel véget ér Gellért kíváncsiskodása. De tévedett.

- Mit szeretnél tudni rólam? Halljuk! – hangzott a határozott felszólítás a festőtől.

- Mi az, amit elmondanál magadról Te? Milyen embernek tudod Te önmagad?

- Azt hiszem, ez nagy kívánság Tőled. De annyit elmondhatok, hogy igaz barát vagyok. A céljaimat legtöbbször elérem. Nem vágyom nagy dolgokra, csak arra, hogy az elképzeléseim közül legalább néhányat valóra váltsak az életemben. 

- Figyelek arra, hogy akivel élek, az boldog legyen mellettem. Nem bántok meg senkit, de meg tudom védeni magam, ha kell. Végül: az értékeket, a szépséget meglátom. 

- Milyen értékekre gondolsz? Az emberekére-e vagy pedig művészi értelemben használod ezt?

- Mindkettőre. Nekem érték az emberi kapcsolat: ha tartalmas, ha felemelő. A művészetben pedig mindaz, ami segít sokaknak abban, hogy szebbnek, jobbnak lássa a világot, a körülöttünk lévő dolgokat. Akinek érzéke van ahhoz, hogy a lélek mélyén rejlő szépségeket, értékeket észrevegye – mint például Te -, annak nem kell magyarázni, hogy mit jelent az igazi érték. 

- Mennyire van igényük az embereknek az igazi értékekre?- faggatózott tovább a fiatalasszony.

- Ez az adott személytől függ. Az is, hogy ki, mit tekint annak, melyik hangsúlyosabb számára. Az önzetlenség, a jószívűség, a nagylelkűség, valakinek a szeretettel teljes egyénisége és sorolhatnám tovább. 

- Érdekes, engem állandóan foglalkoztató kérdésekről beszélsz – szólt elismerően Lia. 

- Tudom, hogy egy véleményen vagyunk. Mégis akad egy-egy olyan kérdés, ami nehezen egyeztethető össze azzal az életfelfogással, belső meggyőződéssel, amely szerint valaki él. 

- Mire gondolsz? – kérdezte Lia. 

- Most éppen Rád – nézett fel a vászonról Gellért. Közelebb ment Liához és leült a mellette lévő székre. 

- Ahogy itt ülsz, kutakodó tekintettel. Az arcodon megjelenő sokféle kérdéssel, alig tudok a vászonra figyelni. Vonzod az embert. Beszélgetni kell Veled, figyelni Rád. Úgy viszed a gondolatokat tovább, hogy muszáj Veled sodródni. Hogy csinálod? Hiszen törékeny vagy, mint egy virág. Mi az, ami sugárzik belőled? Egészen a hatásod alá kerültem. Azzal megfogta Lia kezét és megcsókolta. - Miért? – szólalt meg zavartan Lia. 

- Azért, mert olyan hatással vagy rám, hogy alig tudom az eszemet előtérbe helyezni az érzelmeimmel szemben. Egy ideje már figyelem magam és Téged. Alig várom, hogy lássalak. 

- Szóval ezért ajánlottad, hogy elkészíted a portrét, mert már akkor ezeken gondolkodtál? 

- Igen. Meg akarom fejteni a titkodat. Valamiképpen érzem, milyen egyedül vagy. Lehet, hogy nem vagy a helyeden az életedben. Hogyan segíthetnék én Neked? Aki egyre jobban látja, keresi, kutatja a miértekre a választ, mint én. 

- Ha így van is Gellért, egészen biztos, hogy nekem, magamnak kell cselekednem...”

 

 

Részletek az Együtt című fejezetből

 

2006

Lia és Viktor az egyik szép, májusi vasárnapon kéz a kézben sétáltak a városhoz közeli, magas fűvel borított domboldalon. Nézték a ragyogó napsütésben fürdőző fákat, a virágzó bokrokat. Édes illat terjengett a levegőben. Finom, lágy suhogás hallatszott, ahogy a szellő meg-megérintette a növényzetet. A füves domb körül körben erdős, fás, elkerített liget húzódott. Kanyargós utak jelezték mindenütt a sétára alkalmas helyeket, amelyeket azonban kerítés választott el tőlük. Így csak a magas fűben lépkedve örültek annak, hogy együtt vannak, élvezik a tavaszi rét, erdő kibontakozó szépségét. A férfi váratlanul magához ölelte Liát és megcsókolta. 

- Annyira jól érzem magam! – vallotta be és átfogta a nő vállát. Az asszony kedvesen hozzábújt, szorosan a nyakához simult az arcával, majd apró csókokkal borította azt. 

- Nagyon jó nekünk – állapította meg most ő, majd énekelni kezdett. 

- Évek óta nem énekeltem – szólalt meg az egyik népdal után. Pedig lánykoromban, ahányszor virágokat gyűjtöttem a réten, kertben vagy erdőben, nem tudom miért, de énekelnem kellett. Most megint érzem ezt az érzést, csak úgy, jön belőlem. Biztos kikívánkozik – kacagta el magát. Viktor csatlakozott a daloláshoz. 

Egymást szorosan átkarolva ültek le az útjukba eső padra. Szótlanul nézték az eléjük táruló tájat. A látvány, a lassan lemenő májusi nap vörös fénye a szívükben ragyogott fel, ahogy figyelték azt. Egymásra néztek. 

- Nagyon szeretlek – suttogta Liához hajolva Viktor. 

- Én is – válaszolta Lia meghatottan. Viktor megcsókolta az asszonyt. Tomboló vágyat érzett. 

- Mit szólnál, ha hazaindulnánk? - szólalt meg kisvártatva. Lia sürgetést érzett a hangjában. 

- Mehetünk – azzal felállt és mindkét karját a férfi nyakába fonta. 

- Vigyél! – kacagta el magát. Viktor néhány lépést tett vele, aztán, mint aki teljesítette a feladatot, várta a megérdemelt jutalmat. Lia megsimogatta a karját.

- Látom, milyen erős vagy! – évődött kedvesen. 

A házba érkezve magához vonta az asszonyt. Csókkal borította az egész arcát, még a hajas fejbőrét is. Aztán a nyakát csókolta körbe. Majd a derekát átkarolva az emeletre vitte. Forró csókja nem ért véget. Lia mámorító örömöt érzett.

- Elolvadok a karjaidban – súgta. Viktor azonban nem hagyta, hogy folytassa a gondolatot, mert forró csókjaival borította az asszonyt, ahol érte. Gyors mozdulatokkal bontotta ki ruháiból a nőt. A férfi ajkai a melleit érintették, majd olyan szorosan ölelte magához a testét, mintha össze akarná roppantani. Lia, amíg kigombolta Viktor ingét, mosolygott, apró, kedves csókokat adott a férfi ajkára, le-lecsukódó szemhéjára is. 

- Szeretem ezt az illatot – szippantott nagyot, ahogy a férfi vállához hajolt, majd levetette a nadrágját. Viktor engedelmesen tűrte, hogy megszabadítsa Lia ruháitól. Ahogy a férfi teste az asszonyhoz ért, vágyukban egyek voltak már. Viktor átkarolta Liát és az ágyra fektette. Szenvedélyesen, egymásra figyelve élvezték a pillanatokat. 

- Szeretem ezeket az erős, izmos karokat - súgta átölelve a férfit. 

- Csodálatos vagy és finom – hangzott a férfi válasza. Az együttlétük forró volt, megnyugtató, lágyan simogató. Sokáig ölelték egymást. Viktor minden pillanatért vágyódott, amit a nővel töltött. A szerelmük megismételhetetlenül varázslatos idejét élték át együtt.

- Szeretem a testedet.

- Én meg a tiédet. Azzal egymás karjaiban szenderedtek el. Gyönyörű este volt ez is, mint a többi.

Az első karácsony meghittségével, melegségével hasonlóan emlékezetes maradt. A történtek lelki- és érzelmi tartalma egyre jobban összeforrasztotta a párt. 

- Ez az ajándék pedig a Tiéd – nyújtott át egy bordó színű, finom selyemből készült, kicsi zsákocskát a férfi. 

- Mi van benne? – kérdezte az asszony őszinte kíváncsisággal. 

- Találd ki! – hangzott a felhívás Viktortól. 

Lia ujjaival végigtapogatta a puha anyagot. Apró szemecskék, ovális formák alakját érezte. De nem fogalmazta meg mindjárt, amit gondolt. 

- Segítek, ha akarod – húzta az időt Viktor. Ezt olyan mélyről kell a felszíne hozni, hogy sokan az életükkel fizetnek érte. Ez a foglalkozással jár, sajnos. 

- Tudom – sietett a válasszal Lia. Ez a gyöngyszem. Azzal kibontotta a zsákocskát és egy gyöngyházfénytől csillogó nyakláncot vett ki belőle. 

- Gyönyörű! – mondta elragadtatással. 

- Téged illet – hangzott Viktor válasza, egészen halkan. Hozzád illő: Te is olyan vagy, mint ez itt: egy igaz gyöngyszem. 

- Ilyen szép ajándékot még sosem kaptam – válaszolta elérzékenyülve a nő. 

- Tudod azt, hogy milyen igazságot rejt ez az ékszer? – kérdezett aztán tovább a férfi. Lia kérdően nézett rá.

- A gyöngyszem akkor is az marad, ha a földre hull: gyöngyszem...

 

Megrendelem a könyvet



Találkozás az íróval

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a szerző előadásain! Bővebb információkért kattintson:

 
További információk

+
RJM

R. J. M.

A megélt eseményekből rengeteget tanulhatunk...

   Nagy bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Hibáinkkal éppúgy mint az erényeinkkel. Még nagyobb hit és elhivatottságérzés kell akkor, amikor mindezt végül papírra vetjük. A hit megerősít abban, hogy hasznára lehetünk másoknak is azzal, amit közkinccsé teszünk. Jelen esetben tehát az élettapasztalatokkal, az új élet indításával.

 

   Az Újrakezdés, A nefelejcs virágai, a Boldogságtörekvések című regények írójaként az életünk különböző   időszakaszaiban, személyiségünk alakulásának, fejlődésének folyamatában felmerülő kérdésekkel foglalkozom.

 

Szlovákiában, Magyarországon, Angliában tartott előadásaim során a sorsuk fordulópontjainak miértjeit kutatók, az önismereti kérdéseket megfejteni kívánók hallgattak végig.

   Több évtizedes tanári múltam, írói-előadói tevékenységem igazolja azt a meggyőződésem, hogy annak a tudásnak van igazán értéke: amely megélt tapasztalatokon nyugszik, amit megosztunk másokkal, s amit a hallgatósággal való személyes kapcsolatteremtés során is át tudunk adni.

   Az önismeret, a személyiségfejlesztés témaköreit is magába foglaló előadások segítségére vannak azoknak, akik sorsuk irányításában tudatos részvétellel kívánnak jelen lenni.

 

   Észre kell venni: számtalan lehetősége van az embernek, de amit szíve-lelke szerint szeretne, az a legfontosabb az életében.

+


Kapcsolat

Személyes tanácsadás kérése, bejelenkezés:
 

Telefon
0044(0)7904055031

Skype


Tárhelyszolgáltató: DOMAINcenter



Rendelés

A könyvek megrendelhetők a fentebbi elérhetőségek valamelyikén, valamint megvásárolhatók:

Online

 
Könyvesboltokban

+

Hírlevél

Iratkozzon fel a hírlevélre, ha szeretne értesülni a legfrissebb információkról: