Rosalie J. Moon

„Az ember naponta írja Élete Könyvét az eseményekkel, érzéseivel, gondolatainak sokaságával. Akkor is, ha azok nem válnak könyvvé, nem jelennek meg írott formában. Annyi éle apasztalat gyűlik össze egy-egy életút során, amelyből számtalan alkotás létrejöhetne. E könyvben számomra igen fontosnak gondolt, lényegi, az életem folya- mán megerősödö, sokszoros jelentésekkel és összefüggésekkel bíró látott, megélt tapasztalatokat adok át az érdeklődőknek.

A változások olyan intenzívek, hogy alig lehet megragadni azokat az adott pillanatokban. Mégis megannyi titokra bukkanunk, néha ismétlődő történésekre, amelyek oly módon hívják fel magukra gyelmünket: vegyük észre végre, mi volt, van és lesz készülőben!

Hogyan lehet megragadni a változást? A létrejö helyzetek elemzése, tudatos látása közben, a megérzéseinkre, ösztöneinkre ügyelve, „belső hangunkat” felismerve, meghallva. Néhány szempontunk rendszeres megfigyelése, leírása, majd a meglátások összegzése is segít abban.

Személyes fejlődésünk felfelé ívelő, tudatunkat egyre jobban kinyitó életvitelünk újabb és újabb meglepetéssel szolgál, ahogy értelmezzük azokat.”

VII. Az akaratról, kitartásról és az önfegyelemről

„A mindennapjainkban jelen van az önfegyelem, hiszen legtöbben tervszerűen, hatékonyan és a feladatok között fontossági sorrendet tartva haladunk. Végtelen számú példákkal igazolható, hogy mennyi személyes erőt, megvalósulást rejt az, ha önfegyelemmel irányítjuk életünket. Az ésszerűnek vélt lemondások mind ide sorolhatók: kezdve a felesleges vitáktól, amelyet önfegyelemmel elkerülhetünk, más irányba terelhetünk.

Az esetleges szópárbajban elhallgatni, nem jelenti azt, hogy a „vesztes” oldalra kerültünk. Sőt, aki önfegyelmet gyakorolva, uralva indulatait, képes megőrizni logikus, nyugodt érvelésének tényét, maga válik győztessé. Helyesen gondolkodva a következőkben összegezhető a segítség, amelyet magunknak mondogathatunk egy belső monológban: „Az önmagad igazának tudata, az önmagadba, tudásodba, felkészültségedbe vetett hited, a belső erőd, önuralmad jelenik meg olyankor. Mi az, ami ennél biztosabb lehet, mint az önmagad hitelességének ténye, amelyet tudsz és érzel is. Akkor is, ha meg sem szólalsz egy adott helyzetben. Természetesen higgadtan, valamilyen formában megfogalmazhatod véleményedet esetleg később kicsit, de önfegyelmed, önmagadra való rálátásod nem inog meg, sohasem.”

Tudjuk, hogy van időnk kivárni, amíg a helyes döntés létrejön, amíg a partnerek, munkatársak jobb belátásra jutnak, vagy személyes életünkben elérjük azt, amire a legjobban vágyunk.

Szinten „önmagunkkal” beszéljük meg, önfegyelmet gyakorolunk akkor, amikor megértjük, hogy például a nyaralást későbbre vagy a következő évre halasztva kedvezőbb feltételek mellett valósíthatjuk meg szeretteinkkel. De bármilyen korábban megjelölt cél eléréséhez adunk magunknak több időt, s nem sürgetjük, elégedetlenkedünk a várakozás állapotában.

Ily módon magunkat „tanítgatjuk”, fejlesztjük, s akár olyan ismeretek megszerzésére vállalkozhatunk, amelyek a vágyott irányba, céljainkhoz juttatnak el. Amikor akaratunkkal, önfegyelmünkkel tisztába kerülünk egy esemény alkalmával, azt is megérthetjük, hogy mindennek, amelyet elérünk, elértünk, s az újabb terveknek is ára van.

Nem a pénzben mérhető értékükre gondolok most, amit szükséges megtervezni, hanem arra, amikor a soron következő feladatainkba bele kell számítanunk megannyi tényezőt, amely megjelenik, s a váratlanokat is. Amikor valamiről, vagy valakiről le kell mondanunk, amikor tudatába kerülünk annak, hogy a kockázatosabb lépéseinknek a következménye, az ára is azzal arányos. Mind a nyereség, mind a kedvezőtlenebb megvalósulás irányába. Általában meg kell fizetnünk a tapasztalataink, gyakorlati készségeink megszerzésének, emberi kapcsolataink alakulásának folyamatában jelentkező árakat. A tévedéseknek, hibázásoknak ára van, és szellemi-érzelmi-lelki életünkben jelennek azok meg.

A párkeresési folyamatok mind-mind fontos tanulságokat jelentenek, s a leckéket az érzelmekben, csalódásokban, de a méltó társ megtalálásának folyamataiban is szükséges megszívlelnünk.

Amikor azt halljuk egy esemény kapcsán: „Hajlandó vagy-e megfizetni az árát?” „Hajlandó vagy-e eleget, vagy még annál is többet tenni a dologért? vagy „Éppen nyugodt szívvel veszíted el azt a valamit, amit magadnak szeretnél?” Olyankor a sugalmazó belső vagy külső hangra figyelve, igen fontos felvetés van jelen. Amikor valakinek az egészsége a tét, le tud-e mondani valamiről, ami esetleg megnyugtatja, de ugyanakkor hátrányára van? (Dohányzás, édességek, káros szenvedélyek stb.)”

 

II. A bennünket alakító energiarezgések

„..igen fontos kérdés az: mit kezd valaki azokkal a megjelenő, felismert észrevételekkel, jelekkel, amelyeknek tudatába került? Használja- e az információt, foglalkoztatja-e a felismert helyzet, megjelent barát, kapott ajánlat, lehetőség, vagy a nagyobb kihívás, kockáztatás lehetőségének ténye?

Mit alkot meg valaki abból, amit felismert, amit vizsgálatának tárgyává tett? Mit és mennyit képes áldozni érte? Valamilyen dolognak, lehetőségnek az elérése, megélése mindig megkívánja azt az áldozatot, alázatot, amely a megvalósulást kíséri. Elképzelhető, hogy több időt szükséges tölteni majd az utazási előkészületekkel, vagy az új ház, lakás stb. vásárlásának megtervezésével. A pénzügyi részletekkel, az időtényezőkkel, amelyek nem vártak, vagy éppen az átgondolásból adódóan fontosakká váltak. Bármely részlet kidolgozása kapcsolódhat ismételt lemondásokhoz, másoktól pedig mélyebb megértést stb. követelhet.

A megjelent ismeretek birtokában az egyén képes-e vagy akar-e élni, jól használhatóvá, működővé tenni azt a tudásra rávilágító helyzetet, amely éppen akkor megjelent? Például egy kellemetlen élethelyzetből, társkapcsolatból való kilépésnek a lehetőségét hordozhatja, újabb tudás megszerzésére inspirálhat, a félelmektől való megszabadulást rejtheti, személyes fejlődést ígérhet. Mert: nem véletlenül jelent meg! Kínálja a változás, a változtatás lehetőségét. Először gondolatban, majd ezt követően a gyakorlatban is. Esetleg a kettő egyszerre zajlik, nagyon kicsi időkülönbséggel. Ettől kezdve, igen fontos, hogy valaki az önismeretének, tudásának birtokában tudja: dönteni kell. Vállalja-e a felismert helyzetet, a Sors által felkínált utat? Az azzal járó ismeretlen, új utakra szóló kihívásokkal együtt? Felismeri-e valaki önmagán, hogy első reakciója a jelentkező ismeretlennel szemben esetleg az elutasítás? Ugyanis a változás felbolygatja a korábban megszokott életutat, a hétköznapi élet rutinját, amelyben bárki otthonosan mozog, hiszen azt gyakorolja, éli. Biztonságosnak vélt élethelyzet szűnhet meg akár végleg, akár átmenetileg, hogy helyét más, szokatlan, ismeretlen, de netán sokkal jobb váltsa fel. Az Újrakezdés című könyvemben részletesen szólok mindezekről, s a meglévő bizonytalanságok, kétségek kérdéseiről egyaránt.

A további segítő meditációk megerősítéseket, útmutatásokat adnak bárki számára, aki egyre jobban eligazodik saját rezgései, megérzései „üzenetei” között. S ahogyan követi azokat, egyre bátrabb és magabiztosabb lesz belső útmutatásai igazságának irányában.

Önfegyelme megerősödik. Váratlan helyzetekben – felnőtt létére – nem ordít többé, hanem gondolkodik, vár, kivár, tudatosítja magában, hogy mi a legjobb megoldás, s hogy a másik, akivel az esemény történik nem „ellenség”, s hogy a tévedés, hibázás lehetséges emberi magatartások...”